kép forrása: pixabay

Ebben a cikkben összeszedek pár gondolatot arról, mit tapasztaltam, miként gondolnak az emberek a mai írókra. Természetesen a teljesség igénye nélkül járok körbe három főbb témát egyszerű halandó/írópalánta szemszögből.

Az író ír.

Igen, az íróknak valóban ez az egyik fő tulajdonsága, hogy ír. De emellett még egy csomó más dologban ki kell képeznie magát. Kompetensnek kell lennie többek között a könyvei eladásában, hiszen az addig rendben van, hogy létrehoztál valamit, azt el is kell tudnod adni. Amikor írni kezdtem, én is úgy gondoltam, milyen jó dolog ez; írsz, ezért fizetnek. Ez a valóságban nem teljesen így működik. Sőt! Sok esetben te fizetsz, hogy megjelenjen a regényed, de erről majd később. Szóval térjünk vissza oda, hogy kész a regényed, ott van a polcokon. Nagyon büszke vagy rá, hogy a kezedben tarthatod. Aztán rájössz, hogy ezt a regényt el is kell tudni adni. Legnagyobb megdöbbenésemre ez az általános trend; tehát a hagyományos kiadásnál is így megy. Beszélgettem néhány kollégával, akinek hagyományos kiadásban jelent meg a regénye, vagyis a kiadó állta annak minden felmerülő költségét. Legnagyobb döbbenetemre a megjelenés után a kiadó elengedte írója kezét. Vagyis nem reklámozta az adott könyvet, a marketingre semmit nem fordított. Számomra ez azért érthetetlen, mivel az író helyett a kiadó pénze áll benne, övé a nyereség nagy része, ahogy a bukást is ő szenvedi el. Bizonyára nem minden hagyományos kiadónál van így, mindenesetre értetlenül állok ez előtt a jelenség előtt. Vagy az is előfordulhat, hogy annyi nyereségük van a külföldi könyvek megjelentetéséből, hogy egy magyar író vesztesége már nem számít? De még ha így is van, mindannyian pénzből élünk. Legyél író vagy kiadó, aki ezt finanszírozza, nem elég előállítani a „terméket”, meg is kell találni annak célközönségét.

Kép forrása: pixabay

Ebből az egészből az következik, ha író vagy, egyben marketing-szakembernek is lenned kell, pedig az egy külön szakma! Senki nem fogja a kezedet és terelget maga előtt az úton! Csináld magad mozgalom van. Persze a mai világban már a lehetőségek tárháza nyílik meg előtted; egy-egy profil létrehozása közösségi média felületeken nélkülözhetetlen. Ugyanúgy nélkülözhetetlen a kommunikáció az olvasóiddal. Itt válik kényszerré egy erősen introvertált ember számára az egész. Mert ki kell állnod az emberek elé, és amellett, hogy persze a könyv van a fókuszban, neked mint anyjának/apjának/teremtőjének is ott kell lenned és valamilyen szinten jelen kell lenned. Emellett nem árt, ha értesz a netes felületekhez, képszerkesztő programokhoz, videóvágáshoz, esetleg van egy blogod/vlogod, amit rendszeresen vezetsz.

Amúgy a közösségi médiafelületeknek is megvan a maga hátulütője. Az egyik leggyakrabban használt oldalon például sokszor azt látom, hogy megosztok egy posztot, van majdnem háromezer követőm, de csak egy-két embert érek el vele. Én nem vagyok túlzottan kompetens a számítógépes világban, úgyhogy csak mások bölcseleteit tudom most átadni. Állítólag ez azért van, hogy arra ösztönözzenek, reklámozd a posztodat, állíts be hirdetést az oldalon. Ez a hirdetés persze megy egy-két napig, vagy ameddig szeretnéd, azután az oldaladat még hátrébb rangsorolják, még kevesebb embert érsz el a posztjaiddal, hogy még többet hirdess, még többet költs reklámra. Ördögi kör! Tehát az internettel elviekben kitárult a világ, mégis magadba vagy zárva.

Az önreklámozás, marketingtevékenység, akár egy-két valamit mutató kép megszerkesztése az oldaladra időigényes feladat. Volt, hogy azon kaptam magam, fél órája írok egy nyamvadt posztot, hogy tökéletes legyen. Ezt persze munkaidő után, párod és/vagy gyereked mellett csinálod, mert ugye megvan neked is a saját magánéleted. Hiszen annyit azért nem keresel az írással, hogy örökre becsapd magad mögött az ajtót a munkahelyeden. Ez pedig valóban kimerítő. Az is kimerítő, hogy az ember találjon arra időt, hogy írjon, hogy ezt a tevékenységet beillessze a napi rutinjába, de hát úgy van vele, hogy ezt legalább szereti, jó kedvvel csinálja. Ellenben a marketing, sokunk kriptonitja, már nem tartozik kedvenc elfoglaltságaink közé. Persze, mint minden más szakma, ez is tanulható. Vehetsz önfejlesztő könyveket, utánaolvashatsz, miként add el a könyveidet, konferenciára, tanfolyamra járhatsz. De ez mind-mind idő (és pénz), holott egy ideális világban neked mint írónak az lenne az egyedüli feladatod, hogy írj.

Számomra az egyik legnagyobb kihívás ebben a szerepben, hogy teljesen egyedül vagyok. Nincs segítségem, nem tudom, hogy amit csinálok a közösségi médiában, az jó-e egyáltalán, vagy teljesen tévúton járok. Hiszen a kiadótól sem várhatom, hogy megfelelő ellenszolgáltatás nélkül „nyomják” a könyvem, és talán nem is ez a dolguk. Szóval ezen a ponton hiányoznak az Amerikában oly divatos ügynökök/mentorok/szakemberek (ki hogy hívja őket), akiknek az a feladatuk, hogy egy írót felfuttassanak, ismertté tegyenek (jó, persze ezt sem gondolnám ingyen, de legalább lenne kihez fordulni).

Felmerül a kérdés, hogy annyi író van! Nem elég az a pár, aki már alapból befutott? De igen, elég, ha jó neked egy dobozban élni. Ugyanis ahány ember, annyi történet. Mások vagyunk, még ha ugyanabban a zsánerben is írunk. A különböző látásmódok miatt külön történeteket alkotunk, ami lehet ugyanannyira értékes, mint azok regénye, akik milliós tételben nyomtatnak, esetleg befutott, külföldi írók.

Ahogy jelenlegi korunkban mindennel így van, a tehetség egy dolog. Jó, ha van. A pénz és a kapcsolatok pedig a másik dolog. Kellenek. Ha nincs egyik vagy másik, esetleg egyik sem, lehetsz bármilyen tehetséges, ezerszer nehezebb dolgod lesz, mint azoknak, akiknél adottak a feltételek.

Írsz? Hú de király! Akkor biztosan jó sokat keresel!

Ez a feltételezés alapból megmosolyogtat. Egyrészt furcsa, hogy az emberek elkezdenek vájkálni más emberek pénztárcájában. A havi kereset összege még mindig tabunak számít. Persze ez kultúránként eltérhet. Állítólag Amerikában, ahol ugye a fő hangsúly a bizniszen van, nem rökönyödnek meg, ha megkérdik, mennyi a fizetésed. De szerintem ez inkább egyfajta sztereotípia. Mindenesetre nálunk nem az az első kérdésed egy randin, vagy egy régi baráttal való találkozón, esetleg kollégák között, hogy „Te mennyit is keresel?”. Ha viszont író vagy, akkor az emberek szemrebbenés nélkül megkérdik, hogy „Visszajött-e már az a pénz, amit rááldoztál?” Hát itt a válaszom: NEM! De mi, írók nem is ezért csináljuk. Úgy szoktam mondani, hogy ugyanennyi pénzért elmehettem volna néhány hétre síelni Svájcba, és lett volna egy szép élményem, ennél nem több. Így legalább létrehoztam valami kézzelfoghatót, maradandót, amivel talán okozhatok pár kellemes órát másoknak is.

Kép forrása: pixabay

Ha hagyományos kiadásban adod ki a könyved, azért nem gazdagszol meg belőle, mert a kiadó kapja a nyereség nagy részét. Ha pedig magánkiadásban, akár szerzői kiadásban gondolkozol, ott minden költséget te állsz. Persze a könyvkiadás jelentős részét a nyomdaköltség képviseli. Ha e-könyvben adsz ki, és fizeted a borítót, a szerkesztőt, a tördelőt és a kiadói költséget, akkor sincs sok esélyed arra, hogy nullszaldósra jöjj ki, mivel ahhoz nagyon sok könyvet kellene eladnod. Az e-könyvekért nem lehet annyi pénzt kérni, mint a nyomtatottakért, ez jogos. Bár így is sokan nehezményezik, hogy milyen drágák az e-könyvek. Hozzáteszem, nem sok idő kell ahhoz, hogy az e-könyvedet aztán egy illegális letöltőoldalon lásd viszont. Persze jó érzés látni, hogy több mint kétszáz ember tölti le épp, de abba már kevésbé jó belegondolni, hogy ebből neked nincs semmi hasznod. Mert ha ugyanez a kétszáz ember megvette volna…

Szóval szerintem érdemes úgy tekinteni a könyvkiadásra, mint egy drága hobbira, ami vagy megtérül, vagy nem. Ha elmész Svájcba síelni, azt a pénzt, amit erre áldoztál, nem kapod vissza. Ugyanez a hozzáállásom a könyvekkel kapcsolatban; ha jön belőle vissza, annak örülünk, de ha nem, akkor sem szabad kétségbeesni.

Az általános érvényű szabály erre is vonatkozik: pénzzel lehet csak pénzt csinálni. Tehát valamennyit áldoznod kell reklámra, recenziós példányra, nyereményjátékokra, a lehetőségektől függően kinek mire ahhoz, hogy megismerjék a könyvét.

Csak egy példa az én esetemre: a férjemmel nemrég kiszámoltuk, ha az összes könyvemet sikerülne eladni, akkor körülbelül húszezer forint hasznom lenne rajta. De ez is a lehetetlen kategóriát képviseli, hiszen ugye ott a kiadói bevétel, vannak recenziós példányok, nyereményjátékok, vannak olyan rokonok, akik ajándékba kapnak könyveket és a többi. Szóval maradjunk annyiban, hogy attól, hogy írok, még nem fogok Dagobert bácsisat játszani és úszkálni a pénzben. Legalábbis egyszerű halandóként biztosan nem. Ha esetleg van több millió forintod arra, hogy a könyvkiadás mellett költs még reklámra, hirdetésekre, showműsorokra, bármire, ami épp szembejön, akkor persze nagyobb esélyed van arra, hogy a következő könyved sikerkönyv legyen. Persze akkor nem néhány száz nyomtatott példányról van szó, mint mondjuk az én esetemben, hanem több ezer példányban kell gondolkodnod, hiszen minél többet nyomtatsz, egy könyv nyomási költsége annál olcsóbb. Ugyanez igaz arra, ha már felfuttattad magad, és már a tizedik könyved jön ki. Addigra valószínűleg könnyebb dolgod lesz, mivel kialakul az olvasóköröd. De, hogy addig eljuss, elég rögös az út.

Írás: hírnév, siker, pénz, csillogás

Persze! Vannak, akiknek igen, de az egyszerű halandóknak általában nem erről szól. Sokan úgy gondolják, ha te írsz, vagy VALAKI. Igen, ez így van. Ha írsz, akkor te ÍRÓ vagy. De ha emellett egyszerű halandó is, akkor nem fogsz sportkocsival furikázni a belvárosi luxuslakásodból, hogy aztán egy jól menő bárban ingyen itassanak, mert Te aztán VALAKI vagy. Tegyük hozzá, egy átlagos író szerintem nem is erre vágyik. Arra vágyik, hogy írjon, és az írásai alapján valamennyire elismerjék őt és a munkáját. És ha ez megvan, talán úgy érzi, van értelme annak, amit csinál. Ez a legnehezebb dolog az egészben, hogy továbbra is érezd, ott a helyed, ahol vagy! Ha mindenhonnan csak a negatívum és csalódás ér, hajlamos lehetsz feladni a dolgot és inkább elsíelni a könyvkiadásra szánt pénzt. Bevallom, nekem is sokszor eszembe jut, hogy inkább Svájcot és a síelést kellett volna választani az írás helyett. Ugyanis egyrészt nagy merészség kell ahhoz, hogy kiállj a nyilvánosság elé. Tök mindegy, hogy álnéven vagy a saját neveden írsz. Ahogy ahhoz is nagy elszántság kell, hogy az első néhány hónap utáni fogyásjelentéseket ne gyomorgörccsel nyisd meg a laptopodon. Már ebből is láthatod, hogy egy egyszerű halandó, aki mellesleg írással is foglalkozik, nagyon távol áll a „siker, pénz, csillogás” eszményétől. De elárulom, azért néha meglebbenti az embert az elismerés szele. Ugyanis mindezt nem feltétlenül vörös szőnyegben, rivaldafényben, díjakban és újságcikkekben lehet mérni. Sokat jelent nekem egy-egy Molyos értékelés, vagy egy-egy privát üzenet, amiben leírják, hogy milyen élményt kaptak a könyvemtől. Szóval összességében azt tapasztalom, hogy kis ország, kis író, kis pénz, kis hírnév és kis csillogás.

kép forráda: pixabay

Még nagyon a pályám elején tartok, úgyhogy még bármi megtörténhet. Azért azon a korszakomon már túl vagyok, hogy irreális elképzeléseim legyenek az egészről. Addig meg gyűjtöm a tapasztalatokat és az újabb tévhiteket az írókkal kapcsolatban. Hátha futja egy következő cikkre. :)

kép forrása: pixabay

Te mit gondolsz erről a témáról? Egyetértesz, nem értesz egyet? Más tapasztalataid vannak? Írd meg a véleményed kommentben!