Megmondom őszintén, hogy örülök, hogy ezt a témát szavaztátok meg a privát csoportomban, mivel ez a történet talán sokak számára tanulságos lehet. Hogy miért? Mert valójában ez a könyv kétszer került kiadásra, így sok szomorú és boldog napot élt meg.

            Most ott tartunk, hogy készen van a nagy mű: a Bolygókeringő trilógia (melynek első része a Névtelenek), és eszem ágában sincs hagyni, hogy az asztalfiókomban porosodjon. Mit tesz ilyenkor egy író? Hát elkezd kiadók után kutakodni az internet sötét bugyraiban. Sorról sorra jönnek a szimpatikusabbnál szimpatikusabb ajánlatok. Vannak, akiknél nagyon lassú a kommunikáció, heteket kell várni egy-egy válaszlevélre, mások már aznap árajánlatot küldenek.

Ekkor még csak puhatolódzok, felmérem a lehetőségeket, küldözgetem a kéziratomat, hátha ráharap valaki... Így kerültem végül bele egy bizonyos kiadó hálójába. Miután elküldtem nekik a kéziratot kb. egy hétre rá jelezték, hogy érdekelné őket a történetem, és hajlandók lennének velem együtt dolgozni.

Végre! Ezt gondoltam magamban, hiszen ez lehet minden szerző álma: egy kiadó, aki magára vállalja a mű megjelentetésének költségeit, mivel HISZ benne! Ebben a pillanatban felkerült rám egy szemellenző, röviden és tömören szólva bedőltem nekik. Hogy miért? Mert egyszerűen elbódított az az érzés, hogy valakinek KELLHET a művem, valaki JÓNAK tartja azt! Még azt sem bántam, hogy én a bevételből SEMMIT (és ez nem túlzás!) nem kapok. Nem érdekelt a pénz. Úgy voltam vele, hogy úgysem fogok meggazdagodni elmém gyermekéből, akármelyik kiadónál is jelenik meg. A cél az volt, hogy OLVASSÁK!

            Hamarosan ott tartottam, hogy eladtam nekik a könyvem jogait, rendeltem néhány extrát tőlük, hogy legyen egy kis reklám, jelenjen meg e-könyvben is stb. Mire jobban utánaolvastam a kiadónak, és rájöttem, hogy amit csinálnak, az valójában LEHÚZÁS. A szerzők naivitását, bizalmát kihasználva elhúzzák előttük a mézesmadzagot, melyen az áll, hogy olyan jót írtál, hogy mi a saját pénzünkön megjelentetjük a műved, mert hiszünk benned. Én, balga, pedig eszemet vesztve loholtam bele a csapdába. Annak végén pedig az várt rám, hogy az extrákért kifizettem nekik (nem kevés) összeget, mire kiderült, hogy náluk az a módi, hogy amint a terjesztők rendelnek X példányt a könyvből, ők azt legyártják, de ha nem kel el mind, a maradék könyv árát (amit mellesleg durván drágán árulnak) kifizettetik a szerzővel. Hát ennyire hisznek bennünk!. Ebbe már nem mentem bele!

1. kiadó: borító

            Le voltam sújtva! Elmúlt a lila köd, a függöny, ami eddig a szememet takarta. Azt hittem, hogy ennyi volt, temethetem az egész Bolygókeringő trilógiát. De én nem vagyok az a feladós típus. Szeretek harcolni, felállni, és újra küzdeni az álmaimért (ez nem csoda, hiszen csillagjegyemet tekintve kos vagyok). Ebben a történetben pedig különösen hittem, ezért muszáj volt felállnom, és harcolnom érte. 

Hogy mit tettem? Még nem volt késő szerződést bontani, visszakérni az extrákért fizetett összeget (hiszen azokat még nem kezdték el megvalósítani), és teljes hátraarcot csinálni. Hozzáteszem, hogy a szerződésbontásért is fizetnem kellett, de már nem érdekelt. Csak szabaduljak meg tőlük! Persze emellett még annyi hátránya volt a dolognak, hogy úgy bontottunk szerződést, hogy a legyártott könyveket tovább árulhatják, ráadásul azzal a borítóval, amit én magam terveztettem meg, és ami úgy a szívemhez nőtt, hogy nem tudtam róla lemondani. Így történt, hogy a könyvem jogait visszavásároltam tőlük.

            Ott voltam megtörten, csalódottan, megkárosítva még mindig egy kézirattal a kezemben. Kicsit a kedvenc mesém, a Kis Hableány jutott eszembe a helyzetemről; én is eladtam a hangomat (kézirat) a tengeri boszorkánynak (kiadó), azért, hogy enyém legyen a herceg szerelme (megjelenjen a boltokban a könyvem, és eljusson az olvasókhoz). De, ahogy a Kis Hableány, én is kaptam egy második esélyt.

Szerencsére, mielőtt ráharaptam volna a csalira az első kiadónál, többekkel beszéltem, és így bukkantam végül rá arra a kiadóra, aminél végül megjelent a Névtelenek (2. kiadó). Ők szerzői kiadást vállalnak, abszolút korrektek, megbízhatók, és összességében nagyon elégedett vagyok a munkájukkal. Ezen a ponton pedig megfogadtam, hogy soha többet nem próbálkozok olyan kiadóknál, akik a könyv jogaiért cserébe magukra vállalják a kiadás összegét (és persze a nyereség nagy része is őket illeti ilyen esetben). Ne húzzon belőlem és a könyvemből hasznot senki! Persze, tudom, hogy nem minden kiadó ilyen, mint amibe én is belefutottam! De mégis úgy érzem korrektnek, hogy én mint szerző döntök MINDENRŐL a könyvemmel kapcsolatban, enyémek a jogok, én vagyok a főnök. Ez hatalmas szabadság!

2. kiadó: borító

A második kiadás esetén teljesen fellélegezhettem, és így jelent meg március elején a Névtelenek (immár másodszorra). Ezzel pedig megvalósult egy álom. Visszagondolva nem bántam meg, hogy így alakult. Egyrészt talán a történetem segíthet más szerzőknek, és tanulhatnak a hibámból. Persze nem hibáztathatom teljesen az 1. kiadót, hiszen nekem kellett volna alaposabban utánanézni, mielőtt aláírtam volna a szerződést. Én mentem bele gondolkodás nélkül! Sajnos ilyen vagyok, fellelkesedvén képes vagyok azonnal, gondolkodás nélkül beleugrani valamibe, amit ott és akkor helyesnek vélek. Ennek hatására már persze óvatosabb lettem, sokat javítottam a kéziraton is a két megjelenés között. Úgy érzem, hogy a másodikra már tényleg büszke lehetek! Már csak azt sajnálom, hogy akadtak olyanok, akik az első kiadótól vásárolták meg a könyvet.

Titeket pedig arra kérlek, hogy legyetek türelemmel! Tervezem, hogy megjelentetem a második, később a harmadik részt is, hogy teljessé váljon a Bolygókeringő trilógia. De ehhez persze ti, olvasók is kelletek! Köszönöm az eddigi belém vetett bizalmat, kedvességet, támogatást és törődést! Mert ezen hányadtatások ellenére csak ez számít igazán; hogy ti, olvasók ott tarthatjátok a kezetekben a Névteleneket, ami sok kalandot megélt addig, amíg végül életre kelt.

A könyv megrendelhető. 

A Molyon pedig már véleményeket is olvashattok róla. 

Szeretettel várok mindenkit a csoportomba!