Először magáról az értékelésről mint fogalomról osztom meg a gondolataimat. Ez egy újszerű műfaj, de a mai világunkhoz, tetszik vagy sem, hozzátartozik. Sajnos nem tanítják az iskolában, miként kell értékelést írni, ami szerintem nagy hiba. Ahogy az alapvető közlekedési ismereteket, bankolást, vagy egyéb olyan – amúgy felnőttként elkerülhetetlen, bár nem túlságosan szeretett –, mindennapi életünket jellemző ismereteket kötelezővé tenném az iskolában az évszámok és költők életrajzi adatainak bemagolása mellett/helyett, az értékelésírás oktatásával is így tennék. Ahelyett, hogy azt próbálnánk kikövetkeztetni egy-egy dolgozat keretein belül, hogy vajon mire gondolhatott az író/költő, amikor az a mű született, szerintem hasznosabb, ha a gyermek arról ír, hogy ő mit gondol egy-egy műről, miért fogta meg őt, mi tetszett benne, és mi az, ami nem.

Kép forrása: pixabay

Jelen világunkhoz a csillagozás/értékelésírás/véleményalkotás hozzátartozik, és bizony nem könnyű egy-egy termékről, szolgáltatásról, esetleg könyvről véleményt alkotni. Sőt! Általánosságban nem könnyű a mai világban véleményt alkotni. De erről majd később! Ez akkor ütött igazán szíven, amikor azt láttam, hogy mivel hosszas sorban állás után jutott valaki a pénztárhoz egy műszaki cikkeket áruló boltban, azért az ott vett mosógépet lecsillagozta, holott ez nem az adott műszaki cikket, mindinkább a boltot minősíti. De még más példákat is hozhatnék! Mindenesetre egyezzünk ki abban, hogy bár könnyűnek tűnik, nem egyszerű értékelést írni. A továbbiakban könyvek értékeléséről lesz szó írói és olvasói szemmel. Nézzük az előbbit!

Íróként

Kép forrása: pixabay

Íróként nem egyszerű feladat értékeléseket fogadni, olvasni a könyvünkről. Azt már más cikkben említettem, hogy a szellemi termékünk olyan, mintha a saját gyermekünk lenne, és persze nem esik jól az embernek, ha elménk szülöttét más nem látja olyan tökéletesnek, mint mi magunk. Pedig ahogy más szemével a gyermeked sem tökéletes, nagy valószínűséggel a könyved sem fog tetszeni mindenkinek.

Mi erre a megoldás?

Tulajdonképpen az, hogy az író vastag bőrt növeszt a képére, és tűri a vihart a feje felett. Hozzá kell szokni. Ez egy ilyen műfaj, egyszerűen elkerülhetetlen, hogy kapjunk hideget, meleget egyaránt. Ezért a legegyszerűbb, ha megfontoljuk a tanácsokat. Amiket jogosnak érzünk, azokat megszívleljük, amiket nem, azt elengedjük a fülünk mellett. Maximum akkor gondolkodunk el rajta komolyabban, ha sokaknak ez a véleménye. Persze könnyű ezt mondani! Kivel ne történt volna még soha olyan, hogy azt mondja; „Kész, feladom! Nem csinálom tovább!” És itt bukik el a dolog, mert én hiszek abban, hogy itt csak az veszíthet, aki feladja és onnantól kezdve a fióknak ír.

Hogy mit ne csinálj?

Ne magyarázkodj!

Láttam már ilyet, és furcsa felhangja van, ha valaki megpróbálja megmagyarázni azokat a részeket, ami a kritikusának kevésbé tetszettek. Ez olyan, mintha nem fogadnád el a véleményét, és győzködni akarnád, hogy „De igen, szeresd a könyvem!” Ez pedig szerintem pont az ellenkezőjét váltja ki.

Ne hisztizz! Vagy legalábbis ne nyilvánosan!

Találkoztam olyannal is, aki nekiállt másoknak, különböző fórumokon hisztizni a negatív vélemény miatt. Lehet, hogy a barátaid melléd állnak, és hagyják, hogy kisírd magad a vállukon, de totál ismeretlenekben csak azt a képet kelti rólad, hogy „Íme egy művészlélek, aki nem bírja a kritikát. Akkor meg miért áll ki a nyilvánosság elé?”

Nem mondom, hogy én soha nem magyarázkodtam, és sosem hisztiztem. Igen, volt, hogy annyira kiakasztott egy-egy értékelés, hogy legszívesebben én is rácsaptam volna a fiókot készülő könyveimre, és azt mondtam volna, hogy „Nem érdekel, a könnyebb utat választom; feladom!” De sosem nyilvánosan. Aztán meg jöttek máshonnan más vélemények, és igyekeztem azokba kapaszkodni, belőlük meríteni erőt. Persze sajnos az emberben a negatívabb szavak nagyobb visszhangot keltenek. Nem esnek jól, ez tény. De az is biztos, hogy lesz olyan, aki pozitívan nyilatkozik a könyvedről. Ahogy a negatív kritikán is érdemes elgondolkodni, a pozitív vélemény fölött sem szabad elsiklani!

Kép forrása: pixabay

Úgy gondolom, hogy nincs tökéletes könyv, mindet a végtelenségig lehetne átfogalmazni, átszerkeszteni, új jeleneteket beletűzni, másokat kivenni onnan, akár ütősebb borítót adni neki stb. És ha még lenne is tökéletes könyv, az sem tetszene mindenkinek. Hogy miért? Mert nem vagyunk egyformák. Másként látjuk a világot, más műfajokat szeretünk, más az, ami kikapcsol. Ettől szép az élet.

És most elérkeztünk ahhoz a részhez, ami miatt ez a cikk született tulajdonképpen. Mindenkinek joga van véleményt formálni, ahogy véleményt nem formálni is. Az író emiatt gyakran belefut abba, hogy művéről nem írnak véleményt. Ha már könyves felület, akkor érdemes megemlíteni a moly.hu oldalát, ahol közösségi platformként nyomon követhetjük, hogy ismerőseink mit olvasnak, mely könyvekről milyen véleményt formálnak, emellett a lehetőségek tárháza nyílik meg e felületen egyetlen kattintással. Írók számára már lassan alapkövetelmény, hogy könyveik ezen a platformon is megjelenjenek. Ez azon túl, hogy nagyon hasznos (hiszen így az író könnyebben megszólíthatja az olvasókat), nagyon veszélyes dolog, kétélű fegyver. Mivel az író nyomon tudja követni, hogy kik olvassák a könyveit, milyen véleményt formálnak róla. Sokszor azt tapasztalom, hogy az olvasók nem adnak visszajelzést arról, hogy tetszett-e nekik a könyv, vagy sem, de még csak csillagozni sem csillagoznak.

Ekkor az íróban több dolog merülhet fel:

Esetleg elfelejtette?

Ekkor vársz egy-két órát/napot attól függően, hogy ki mennyire türelmetlen, és rájössz, hogy ennyi idő alatt ha elfelejtette volna, és csillagozni akart volna, akkor visszatért volna, és megtette volna.

Vagy ennyire értékelhetetlen a könyv, hogy még egy fél csillagocskát sem ér?

Vagy pedig ennyire közömbös volt a számára, hogy nem éri meg neki az az egytized másodpercnyi fáradság, hogy kattintson valamelyik csillagra?

Az író agya ilyenkor beindul, és azon kapja magát, hogy őrlődik, nem tudja, mit higgyen. Pedig lehet, hogy csak arról van szó, hogy az olvasó egyszerűen csak elolvasta a könyvet, bejelölte, hogy ez megtörtént, kapja érte a plecsnit, ha arról van szó, aztán már tovább is állt, és már mást olvas.

Mindenkinek a habitusából adódik, hogy mennyire szereti megosztani a véleményét másokkal, és a mai világban, az élet több területén inkább az a jellemző; inkább csöndben maradok, hozzám se szóljanak, nem láttam, nem hallottam semmit, tovább is állok, inkább nem formálok véleményt, mert akinek véleménye van, esetleg fel is vállalja, az támadható. Sajnos az is rossz tapasztalat, hogy az internetes kommunikáció is kezd olyan irányt venni, ami arról szól, hogy minél hangosabban ordítjuk le a másik fejét, annál többen adnak nekünk igazat, annál jobban számít a véleményünk. Az értelmesebb hozzászólók pedig inkább csöndben maradnak, s azt gondolják; "Okos enged, szamár szenved. Nem éri meg vitatkozni. Nem éri meg, hogy emiatt legyenek kellemetlen perceim. Inkább tovább is görgetek." Hogy a könyvek esetén az értékelés elmaradása ebből fakad-e, azt nem tudom. Szerinted? Mindenesetre érdemes ezen elgondolkodni, hiszen manapság az írók is többnyire online felületeken tartják a kapcsolatot az olvasókkal.

Ennek a jelenségnek mi a következménye?

Esetünkben az, hogy ott van szegény író, aki látja, hogy X ember olvasta a könyvét, és ezeknek az embereknek csupán a fele adott valamilyen visszajelzést. Pedig a visszajelzés egy író számára baromira fontos, hiszen innen tudja, ha valamit jól csinál, illetve ha valamiben még fejlődnie kell. Mert jó pap is holtig tanul alapon, mi, írók is így működünk; minél többet írunk, annál jobbak leszünk. Minél több véleményt kapunk, és minél több észrevételen tudunk gondolkodni, annál jobb lesz a következő, majd az azt követő, és az azt követő könyvünk.

És itt álljunk is meg egy pillanatra!

Az értékelés/csillagozás, amiről beszélek, nem feltétlenül pozitív értékelést jelent! Természetesen minden író az öt csillagnak örül a legjobban, de ugyanúgy fontos felhívni az író figyelmét az esetleges hibákra, hiányosságokra. Ha pedig már szóba került a negatív értékelés, ne maradjon el az indoklás! Volt, hogy kevés számú csillagot kaptam a könyvemre, de nem írták oda, hogy miért. Nem azzal van baj, ha valaki kevés csillagot ad, nem baj, hogy nem tetszik neki a könyvem, hanem ilyenkor az a bosszantó, hogy nem írja le, milyen gyengeségeket talált benne. Ez egyenlő azzal, ha valaki azt mondja, „sz@r volt”. Indoklás nélkül ez nem vélemény. Én pedig hiszek abban, hogy ahogy tökéletes könyv sincs, kimondottan sz@r könyv sincs, illetve hogy nincs olyan, amin egy kis kozmetika, javítás ne tudna segíteni. 

            Egy szó, mint száz, nem egyszerű az írók élete. Te mint olvasó annyit tehetsz, hogy megírod az ŐSZINTE véleményed. Nemegyszer kaptam értékelést privát üzenetben. Ha mondjuk, nyilvános helyre nem mered megosztani a gondolataidat, vagy jobban szereted a személyesebb kontaktust, írj nekünk privátban! Szerintem nincs olyan író, aki ne venné jó néven, ha megkeresed a (kulturáltan megfogalmazott) véleményeddel! A lényeg, hogy írd meg, mit gondolsz, mert abból tanulunk!

Olvasóként:

Kép forrása: pixabay

Na, akkor jöjjön ugyanez, csak pepitában! :)

Amellett, hogy írok, olvasok is. Valószínűleg a kettő egymás nélkül nem is nagyon működik. Igyekszem aktív lenni a molyon, bármit is olvasok, megosztom róla a véleményem, még akkor is, ha a szerző ezt nem látja. Ott vannak példának okáért a külföldi könyvek. Nem nagy valószínűséggel fogja például egy-egy angol nyelvű bestseller írója elolvasni az én magyar nyelven írt véleményemet. Felmerülhet a gondolat, hogy ki vagyok én, hogy ezt a művet értékeljem! Hogy ki? Egy átlag olvasó, egy vásárló, akinek joga van véleményt formálni a „termékről”. Emellett a véleményeddel, ha nem is az írót, de legalább a többi olvasót is segítheted.

            Gyakran előfordul az is, hogy magyar szerzők könyvei is a kezembe kerülnek. Vannak olyanok, amik annyira elnyerik a tetszésem, hogy csukott szemmel is rányomnám az öt csillagot. A kezdeti időkben azt éreztem problémának, ha olyan könyvekbe akadtam, amelyeknél ugyanezt nem tudtam megtenni. És ha még ismerem is az illetőt… Hát, akkor biztos, hogy egy életre megutál, ha meg bosszúszomjasabb fajta, akkor lehet, hogy cserébe én is kapok tőle hideget. Legalábbis ezek voltak a kezdeti aggályaim. Aztán nagy levegőt vettem, és elhatároztam, hogy őszinte leszek. Ez az egyedüli járható út. Tök mindegy, hogy azt a valakit emberileg mennyire kedvelem, ismerem-e vagy sem, olvassa-e a véleményem, vagy sem. Egyenes leszek, és leírom, amit gondolok, hiszen ha olyan az illető, elgondolkodik a véleményemen és tanul belőle, ha meg nem olyan, akkor nincs meg a kölcsönös tisztelet, és innentől kezdve veszett fejsze nyele. Másrészről pedig én is őszinteséget várok el az olvasóktól, ebből pedig az következik, hogy én sem adhatok mást, csak őszinte gondolatokat.

            Hozzáteszem, hogy fontos megtanulni kulturáltan megfogalmazni a véleményünket. Igen, ez is egy ingoványos terep, olyan, amit sajnos nem tanítanak az iskolában. Egy cikkem kapcsán akadt arra példa, hogy nem engedtem ki egy-egy hozzászólást, és nem azért, mert különbözött a véleményünk, és csak a magam igazát megerősítő kommenteket akartam volna látni az üzenőfalamon. Nem! Ettől szép az élet, hogy ugyanarról mást gondolunk! Hanem azért, mert sokan olyan alpári stílust választanak maguknak, utálkoznak, fenyegetnek, hogy én már-már eldobtam az agyam, s nem értettem, hogy fér meg ennyi emberben ennyi gyűlölet! Megosztó témáról írtam, lehet, hogy ez a cikk is az lesz, de tudni kell emberileg viszonyulni a másik emberi lényhez. Ez a működőképes kommunikáció alapja. Nem az a megoldás, hogy egymás torkának ugrunk, és szavakkal, esetleg tettekkel beledöngöljük a másikat a sárga földbe, csak azért, mert nem értünk egyet. Sajnos, ha nincs meg az alapvető tisztelet, akkor könnyen eljuthatunk idáig. A vírushelyzet, a stressz, a létbizonytalanság pedig fokozza az indulatokat. 

            A könyvekre visszakanyarodva szerencsére többségében nagyon jó magyar regények kerülnek a kezembe, és igyekszem felhívni egy-egy értékelésemben a figyelmet a pozitív mellett a negatív dolgokra is, és ugyanez igaz fordítva. Nem tartom magam szőrősszívű kritikusnak, igyekszem meglátni minden műben a szépet és jót. Ezen a ponton felmerülhet a kérdés, kinél hogy működik a csillagozás. Van, akinél nulláról indul, és úgy épül felfelé, másnál öt csillagról indul, és úgy megy lefelé, vagy ha nincs olyan hangsúlyos dolog, ami ne tetszene, marad az öt csillag. Én az utóbbi típusba tartozom. Nálam a pohár mindig félig teli, szóval igyekszem látatlanban is bizalmat szavazni a könyveknek. De ez nem jelenti azt, hogy minden könyvet csillagos ötösre értékelek.

Bárhogy is van, az értékelés, véleményformálás fontos. Ahogy az is fontos, hogy tarts ki a véleményed mellett, még akkor is, ha másoknak az nem tetszik. Különbözőek vagyunk. Nem ildomos másokat azért bántani, mert eltér a véleményünk. És ezt nemcsak könyvek értékelésénél, hanem bármilyen vélemény formálásánál így gondolom. 

Te hogy vagy ezzel? Szoktál értékelni? Ha nem, miért nem? Ha igen, mennyire vagy szőrösszívű kritikus? Milyen számodra a jó könyv? :) Írd meg kommentben a véleményed! 

Kép forrása: pixabay